Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Életre hívott önkormányzati háttértestületek

2010-10-21 10:12:44

2010. október 21. A 2006-2010 között választási ciklusban összesen nyolc, önkormányzati állandó bizottságban folyt a munka településünkön, és három tanácsnok segítette a polgármestert egy-egy szakterületen. Az új, október 3-án megválasztott, majd 11 nappal később megalakult gödöllői képviselőtestület döntés-előkészítő ténykedése hátterében – a sportbizottság megszüntetésével, illetve a nemzetközi és idegenforgalmi bizottság életre hívásával – továbbra is nyolc szakmai bizottság áll, ám a tanácsnokok száma kettővel növekszik. A bizottságokban az elmúlt négy évben összesen 90 főt foglalkoztattak, mostantól viszont „csupán” 76-an kapnak feladatot.

Valamennyi bizottságban bőségesen biztosított a lokálpatrióta klubos többség. A 7-től 11 főig terjedő taglétszámú testületek személyi összetételét végignézve, igencsak kitűnik, hogy a választáson elsöprő győzelmet aratott Gémesi György vezette csapat mennyire hálálta meg őket támogatók lojalitását, és mennyire (nem) volt gáláns a riválisokkal.

A helyi önkormányzat tagjai október 21-én, az új képviselőtestület első munkaülésén hagyták jóvá az állandó státuszú szakbizottságok felállítását. A nem képviselő tagok az ülést követően esküt tettek. A döntés értelmében – csatlakozva az alakuló összejövetelen megválasztott, 9 főből álló Jogi és Ügyrendi bizottsághoz – az alábbi bizottságok jöttek létre.

Pénzügyi bizottság
: Kovács Barnabás (elnök), Pelyhe József, Kis Antal, Varga Árpád, Tóth Tibor (képviselők), Koós Albert, Klement Péter, Kárpáti Viktor, Téglás János (nem képviselők).

Gazdasági bizottság:
Halász Levente (elnök), Pelyhe József, Kis Antal, Varga Árpád, Tóth Tibor, Kristóf Etelka (képviselők), Darabont Tibor, Kónya Katalin, Gráf Csilla, Bartha Tibor, Horváth Miklósné (nem képviselők).

Nemzetközi és Idegenforgalmi bizottság:
Szűcs Józsefné (elnök), Pelyhe József, Varga András, Pecze Dániel (képviselők), dr. Fülöp István, Solymos Viktor, Fogarasiné Deák Valéria (nem képviselők).

Kulturális és Oktatási bizottság: Guba Lajos (elnök), Szűcs Józsefné, Varga András, Liptákné dr. Boros Andrea, Pecze Dániel (képviselők), Dávid László, Harmath Jánosné, Magyariné Haász Annamária, Máthé Ágnes (nem képviselők).

Népjóléti bizottság:
Kristóf Etelka (elnök), Guba Lajos, Pecze Dániel, Tóth Tibor, Varga Árpád, Liptákné dr. Boros Andrea (képviselők), Dolányi Sándor, Gecse József, Lengyel Lászlóné, ifj. Balog Gyula, Medve Erzsébet (nem képviselők).

Egészségügyi bizottság:
Futás Levente (elnök), Halász Levente, Guba Lajos, Varga András, Kovács Barnabás (képviselők), Boros Botond, Ormos Edit, Körösfői László, Győri Ferenc (nem képviselők).

Városfejlesztési bizottság:
Varga András (elnök), Kis Antal, Pelyhe József, Pecze Dániel, Futás Levente, Kovács Barnabás (képviselők), ifj. Jeney László, ifj. Varga Árpád, ifj. Halász Levente, dr. Bucsy László, Kaiser Ferenc (nem képviselők).

Kettővel nőtt a tanácsnokok száma
Az eddig három önkormányzati tanácsnok helyett mostantól öt felügyel majd egy-egy szakterületet. Teszik ezt úgy, hogy a törvény értelmében részükre képviselőtestületi hatáskör nem ruházható át, ezáltal ilyet nem is gyakorolhatnak.

A vállalkozásügyi tanácsnok továbbra is Varga Árpád maradt, miként Kis Antal is megőrizte közbiztonságügyi tanácsnoki titulusát. Kisebbségügyi tanácsnoknak Halász Leventét választották. Az új szakterületek közül a sportügyeket Pecze Dániel, az ifjúsági ügyeket pedig Tóth Tibor tartja kézben. A tanácsnokok valamennyien lokálpatrióta klubos képviselők.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online