Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Túlzott temet(tet)ői terhek

2010-10-11 13:21:31

2010. október 11. Manapság is törvényességi aggályokra visszavezethető kedélyborzoló állapotok uralkodnak a 2007 októberében köztemetővé minősített Dózsa György úti sírkertben. Ennek fő oka, hogy a temetkezésről és a temetők működtetéséről rendelkező törvény paragrafusai közül néhány – enyhén szólva – nincs összhangban a helyi önkormányzat által megalkotott rendeletben foglaltakkal. Következésképpen: a napjainkban alkalmazott gödöllői temető-tarifák a kelleténél akár 30-40 százalékkal többet húzhatnak ki a gyászuk miatt amúgy is fájdalommal terhelt temettetők pénztárcájából.

A gödöllői temetőrendelet egyes pontjait 2009 első hónapjaiban jogsértőnek nevezte a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal illetékes főosztályának vezetője, ám a városirányítókat ez a mai napig nem ösztökélte a módosításra. A jogellenességek közé tartozik, hogy a Dózsa György úti sírkertben résztulajdonos katolikus és református egyház saját maga szabhatja meg a sírhely-tarifákat, amik között – amint az a tavaly decemberi közmeghallgatáson is szóba került – esetenként 50-60 ezer forintos eltérés is mutatkozhat a reformátusok „javára”. Pedig, köztemető esetében ehhez csak az önkormányzatnak lenne joga, ezáltal nem véletlenül merül fel egyesekben, hogy a lokálpatrióta többségű gödöllői helyhatóság egyfajta burkolt támogatást nyújt a két egyháznak, miközben ebben az évben – forgalmi adó nélkül – közel 4 millió forintot áldoz közpénzből a köztemetőt üzemeltető VÜSZI Nonprofit Kft. ez irányú tevékenységének támogatására.


A probléma feloldására elvileg két lehetőség mutatkozna. Az egyik, hogy a várost irányító képviselőtestület tagjai módosítják a helyi rendeletet. A másik, hogy az alkotmánybíróság határozata tesz pontot a taláros testület által hónapokkal ezelőtt napirendre tűzött kérdésre. Az első lehetőséggel – annak ellenére, hogy, a munkaterv alapján májusra tervezték – egyelőre nem élt a lokálpatrióta klubos többségű grémium…

Némi öröm az ürömben, hogy elkezdődött, és rövidesen befejeződik a Dózsa György úti temető kerítésének részbeni felújítása. A VÜSZI Kht. tavalyi nyereségéből 15 millió forintot szántak a főbejárattól a Toldi utcáig terjedő szakasz rekonstrukciójának munkálataira.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online